Életünk a játék – Water Skyball
A Water Skyball (röviden WSB) Török-Szabó Balázs játéka, amelyet a Fontanus Központ szakmai csapatával és a Fontanus Alapítvány támogatásával fejlesztett sportággá.
A Water Skyball szellemisége olyan értékeken alapul, mint a sportszerűség, a játékostársak tisztelete, a győzelemre való törekvés, a saját fizikai és mentális korlátok folyamatos feszegetése, meghaladása. A játék eszközeit, szabályait, a bajnokságok lebonyolítását ezen értékek mentén fejlesztették – azaz úgy alakították ki, hogy a küzdelem, a megmérettetés és a fejlődés lehetősége folyamatosan rendelkezésére álljon minden játékosnak.
Az új generációs sportág szabályrendszerének egyik kulcsfontosságú eleme az ún. no-kontakt elv, amelynek lényege, hogy a játékostársak fokozottan figyelnek egymásra, egymás – és a saját – testi épségük megóvása érdekében. A játékban a no-kontakt elv miatt nagy hangsúlyt kap a figyelem, a taktika, a helyzetek felismerése, a csapattársak közös munkája, mindez bajnokságokon komoly fizikai terhelés és a versenyhelyzetből adódó tét izgalma mellett, a mérkőzéseken gyakran előforduló kiélezett küzdelem közepette is.
Aktualitások