Amikor egy vita után napokig járnak a fejünkben mondatok… Amikor újra és újra eljátsszuk magunkban, mit kellett volna mondani… Ismerős? Ilyenkor a figyelmünk nem engedi el a helyzetet – de a változás mégis elmarad. Talán azért, mert még nem értettük meg, mi történt valójában.
A megértés nem mindig a másik ember szándékainak kifürkészését jelenti. Sokkal inkább azt, hogy meglátjuk, miért hatott ránk valami úgy, ahogy. Honnan jött az a reakció? Milyen régi érzés, elvárás, gondolat kapcsolódott be, amikor megszólaltunk – vagy épp hallgattunk?
Aki megérti a saját működését, másként kezd viszonyulni ahhoz, amiben van. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal „jól reagál”, vagy hogy minden helyzetet el tud simítani. De megnyílik előtte egy új tér: ahol már nemcsak történnek vele dolgok, hanem észre is veszi, mit jelentenek.
Ez a tér az első hely, ahol változtatni lehet. És talán épp ez az a tér, ahol a jövő társadalma megszületik: nem azonnali, látványos fordulatokban, hanem abban, ahogyan egyre többen elkezdik megérteni saját működésüket – és ezáltal másképp kapcsolódnak egymáshoz. A közös jövő az egyéni belátások finom mozdulataiban formálódik.
