A feszültség általában valami olyasmit jelez, amit kellemetlennek élünk meg. Fáradtságot, határhelyzetet, elakadt folyamatot. Igyekszünk mielőbb megszüntetni – alvással, sorozatnézéssel, eltereléssel. De mi van akkor, ha a feszültség nem ellenség, hanem üzenet? Ha épp a megoldás irányába mutat?
Gyakran épp akkor érzünk feszültséget, amikor valamit másképp szeretnénk – csak még nem látjuk, hogyan. Egy munkahelyen, ahol már rég nem találjuk a helyünket. Egy kapcsolatban, ahol nem tudjuk, mit kéne másképp tenni. A feszültség nemcsak tünet, hanem lehetőség is: kérdésre hív. Mire van most valóban szükségem? Mit nem értettem még meg? Mire mozdulnék, ha lehetne?
Ha ezt a kérdezést gyakorlattá alakítjuk – vagyis nem csak kibírjuk a feszültséget, hanem odafigyelünk rá –, a hétköznapi problémák mögött új összefüggések bukkannak fel. És ezek gyakran a változtatás első impulzusai.
Egy olyan társadalomban, ahol a feszültség nem elnyomandó hiba, hanem vizsgálható jel, új minőségű együttélés válik lehetővé.
