Van, aki teljesen jól elvan egyedül, de nehezére esik másokkal együttműködni. Más könnyen kapcsolódik, viszont közben hajlamos elveszíteni önmagát. A fejlődés sokszor pont ott kezdődik, ahol ez a kettő találkozik.
Az, hogy valaki önálló, nem azt jelenti, hogy elzárkózik. És az sem, hogy kapcsolódik, nem egyenlő azzal, hogy függ a másiktól. Az izgalmas rész ott van, amikor valaki úgy tud jelen lenni, hogy közben önmaga marad, és úgy tud kapcsolódni, hogy közben a másiknak is teret ad.
Ez az egyensúly nem fix dolog. Folyamatosan változik, helyzettől függ, néha konfliktusokhoz vezet. Amikor azonban figyeljük magunkat, egy idő után jobban észrevesszük, mikor billenünk ki, és könnyebben vissza is találunk.
És ez nem csak rólunk szól egyénileg. A kapcsolataink is sokkal jobban működnek tőle. Ha pedig egyre többen működnek így, akkor kialakulhat egy olyan közeg, társaság, ahol az együttélés nem folyamatos harc, hanem inkább egyfajta összehangolódás.
