A Fontanus Alapítvány május 4-i Támogatói Estjén szó esett az értékek támogatásáról, egy új sportágról, valamint fellépett műsorával Boggie.
Az estén különböző szakterületek, cégek képviselői találkozhattak és beszélgethettek hangulatos és nívós vacsora mellett. Üzletemberek, cégvezetők, trénerek, tudományos szaktekintélyek, író és magazin főszerkesztő is megfordult a vendégek között.
Az este során Dr. Kovács A. Tamás, az Alapítvány elnöke beszélt az Alapítvány céljairól. Mottójuk összefoglalja célkitűzésüket: “Teremts értéket!” – vagyis olyan kezdeményezéseket támogatnak, amelyek valamilyen módon értéket képviselnek. Értéket látnak az oktatásban, képzésben, az információ mindenkihez való eljuttatásában. Értéket látnak minden olyan tevékenységben is, amely során emberek egymáshoz közelebb kerülhetnek – így például a sportban és ahhoz kapcsolódó rendezvényekben is.
Utóbbira jó példa a Water Skyball, egy fiatal, magyar fejlesztésű sportág. Dr. Sándor Csaba, a Water Skyball Szövetség elnöke mutatta be a sportot. A non-contact labdás páros játék a sportok új generációját képviseli. A szabályrendszere, szellemisége úgy lett kialakítva, hogy a fókusz a játékon, a befektetett munkán és taktikán legyen, ne egymás legyőzésén. Derékig érő vízben játsszák, így speciális a terhelés, ami a test számára is fejlesztő, egészséges. A játékot ugyancsak a Fontanus Központban fejlesztették, idén negyedik alkalommal rendeznek belőle országos bajnokságot.
A svédasztalos vacsora után Boggie lépett fel, Hámori Máté gitáros kíséretében. Boggie egyike az Inspire Women nagyköveteinek, az IW kampányzenéjével, a Run to the river-rel kezdte műsorát.
Az est kapcsolatteremtéssel, későig nyúló, tartalmas beszélgetésekkel folytatódott – melyekből idővel újabb értékes együttműködések, kezdeményezések is kialakulhatnak.
Hagyj üzenetet